A napokban lovagolni voltam, de mehettem volna kutyát sétáltatni, vagy csak kirándulni is az erdőben. Nincs ebben semmi különös, sokan vannak híján a kertnek, vagy éppen érzik szükségét annak, hogy ne csak képernyőn keresztül lássák a környezetüket, érezzék a természetet maguk körül.
Amikor nem betonon kell gyalogolnom, időről időre képes vagyok belefeledkezni a táj szépségébe. Abba a szépségbe, amit szerencsére még nem mindenhol csúfít el a szétdobált, szánt szándékkal az erdőbe kihordott háztartási hulladék tömege.
Kinek jut eszébe az, hogy a mocskát az erdőszélen, patakparton, természetvédelmi helyen hagyja?
Ember az ilyen? Vagy nem különb, mint egy elhasznált tejeszacskó? Egy szemét, mely a saját hányadékával szennyezi be a világot!
Tisztában vagyok vele, hogy amikor valaki a hulladéktelepre viszi a szemetet, azért fizetni kell. De a legtöbbször nem ipari szemét az, amit az erdőszélen látni. 35 literes fekete háztartási szemeteszsák az, szétszakadva, melyből kikandikál a felvágott vákumcsomagolása.
A szemételszállításért is fizetni kell. Igen. Szeméttelepre kerül, ami lehet, hogy semmivel sem jobb, mint az erdőszél, de legalább nem érzem magam egy alantas élőlénynek azért, mert tönkretettem valamit, ami ugyan nem kerül pénzbe, de szép.
Egyébként van itt még egy érdekesség. Nevezetesen a szelektív szemétgyűjtés. Nem tudom ki látta már felülről azt, hogy ezeket a kukákat hogyan ürítik. A kukásautóban nincsenek rekeszek, hogy külön legyen az összegyűjtött szemét raktározva. Ott megint összekeverik. Akkor miért szedjük szét? Minek gyűjtjük szelektíven? Olyan lenne ez is, mint az a szülő, aki folyton csak fenyegetőzik, de soha nem jut el a megvalósításig? Aztán csodálkozik, ha a gyereke a fejére nő? Vagy ez valami furfangos terv, hogy teljesen érzéketlenné tegyék népességet a szelektív szemétgyűjtésre, mert az egész úgyis csak látvány, akkor meg minek vesződjek?
Van egy ismerősöm, aki néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy ő bizony kidobott számítógépekből fogja kinyerni mindazon értékes, ritka, és ennélfogva drága anyagot, melyek legtöbbjét csak háborúdúlta Afrikai országokból lehet beszerezni. Körülbelül egy fél éve sikerült eladnia a csarnokot, amit felépített, hogy majd ott szortírozza a beérkezett hulladékot. És nem azért adta el, mert olyan jól ment az üzlet. Hanem, mert a drága lakosság, bár jó is lett volna, meg munkahelyet is teremtett volna, meg a környezetet is óvta volna, csak nem bírta megemészteni, hogy az ő falujuk mellett szemetet dolgozzanak fel. Mert a szemét úgy tűnik ebben az országban csak az út szélén jó.
Vagy éppen a szántóföldbe beleforgatva, mert kell a kenyérbe a műanyag. Nem elég rákkeltő még az, amit ételként adnak el nekünk.
Egyébként lehet, hogy velem van a baj. Sőt, ezek után már biztos. A minap álltam a buszmegállóban, vártam a buszt. Többen álltak ott velem együtt, köztük egy idősebb férfiember. Krákogott, szipogott, mint teszik azt télen oly sokan, majd belekotort a zsebébe, és előhúzott egy marék koszos, használt zsebkendőt. A busz még váratott magára. Az egyik zsebkendő – vérfoltos, barna a zsebpiszoktól – a földre hullott. A gazdája megnézte, büszkén elfordult, és arrébb lépett. Nem vette fel a szemetét, pedig a megállókban van kuka.
Én, ha nem találok kukát, képes vagyok akár hazavinni a szemetemet, hogy a megfelelő helyre kerüljön. Ha leejtek valamit, még, ha szemét is, felveszem. Nekem ez nem derogál.
Lehet, hogy azért vagyok a társadalomba beilleszkedni képtelen, mert bennem van tisztelet?
Megmondja a tutit