Az elmúlt hónapokban (még kiutazásom előtt) rengeteg cikket olvastam a külhonban élő honfitársaim tapasztalatairól. Munkavállalás, árak, jogok és kötelességek. De két dologra senki sem készített fel!

“Milyen az élet külföldön? Milyen visszarobbanni a Kelet-európai valóságba?”

A következőkben megpróbálok választ adni hollandiai tapasztalataim alapján.

Alapvetően hatalmas és egyre inkább szükséges lépésnek tartja a legtöbb fiatal, hogy szerény kis országunk határain kívül próbáljanak érvényesülni, még ha jelen kormányunk ezt tűzzel vassal próbálja is megakadályozni. Egyre több memoár és blog szól a buktatókról, lehetőségekről, fizetésről és a mindennapok viszontagságairól. Az elmúlt évekkel szemben egyre távolabbra vagyunk hajlandóak menekülni. Mostanában különösen közkedvelt életcéllá vált Hollandia. Sokan a legális élvezeti szerek, és ennek fogyasztóinak laza erkölcsi tartása miatt, sokan a megszokott mindennapok kipihenésére megfelelő hétvégi partik miatt választják az alapvetően nyugalmas, és barátságos népet. Bevallom bennem is éltek hasonló sztereotip gondolatok, mikor lehetőséget kaptam, hogy pár hónapig egy teljesen új világban koptassam magam. Miután a társadalmi nyomás hatása alatt lefutottam kötelező kulturális köreimet a városnézéssel, úgy éreztem ideje megismerni eme ország távolról sohasem látott sötét oldalát. Ezen gondolattól vezérelve első hétvégi kiruccanásom az éjszakai élet kínálta lehetőségek felfedezésére irányult. Ez volt az első (ha nem az egyetlen) nagy tévedésem az országgal kapcsolatban.

Rá kellett ébrednem, hogy nem véletlenül választják a nyugati fiatalok Budapestet úticélul, mikor ki akarják tombolni magukat. Hiába a helyiek számára legálisan fogyasztható, és mostanában a hangulathoz nélkülözhetetlen könnyű pörgető, és nyugtató szerek, hiába az alacsony (16 éves) korhatár alkohol, és dohányzás terén, minden kisebb helyen a szalagavatókról, és iskolai összejövetelekről ismerős visszafogott tenyérizzadós “Adj király katonát” hangulat áradt. Azt hamar felismertem, hogy az ismeretlenekkel barátságos mosollyal tartanak távolságot, de kissé feszélyezve éreztem magam a ténytől, hogy egymással sem foglalkoznak. Az első héttől induló folyamatos gyomormarkoló szorongás, hogy vissza kell térnem az otthonomnak nevezett , csonka és mindig ideges országba, időm fogytával átcsapott hihetetlen honvágyba. Hiába a könnyűnek érzett (és valóban élhető) problémamentes mindennapok, hiába a kényelem és stresszmentes élet, ha azt a kevéske energiát sem tudom levezetni a mindennapok után. Kissé csalódottan és letörve szálltam fel a repülőre, hogy folytassam ott, ahol abbahagytam megszokott életemet, és belerobbanjak a már jól ismert mókuskerékbe, ahol minden nap új kihívással kecsegtet.

Szerencsétlenségemre az első szabad estém itthon Karácsonyra esett, mikor is barátaimmal megmártózhattam volna Budapest mámorító, sokkoló hangulatába. De a kint megismert, és állandósult előérzetemmel ellentétben talán életem legvadabb, és legszabadabb éjszakájával ajándékozott meg hazatérésem okán ez a belülről kicsinek, és élettelennek hitt pezsgő ország.