Idősödő barátom mesélte a következő, nem minden tanulság nélkül való esetet.
Kisvárosban élve is szereti követni a világ eseményeit, ezért vásárolt az egyik mobilszolgáltatónál egy mobilinternet előfizetést. Aláírta a feltételül szabott kétéves hűségnyilatkozatot, kapott egy USB kulcsba épített eszközt, és elkezdte használni a rendszert. A számlák érkeztek, ő fizetett, és minden a legnagyobb rendben volt. Illetve rendben lett volna, ha mintegy 3-4 hónapos használat után nem kezd el szakadozni, majd napok alatt teljesen leállni az internet kapcsolat. A szolgáltató ügyfélszolgálatával lebonyolított gyakori és hosszú telefonos javítási kísérletek után barátom azt a javaslatot kapta, hogy vigye be az USB eszközt a szolgáltató egyik szervizébe. mert valószínűleg hibás.

A szervizben kiderült, hogy tényleg a mobil eszköz volt rossz. Az ott dolgozó munkatárs szerint ennél a típusnál gyakran fordul elő hiba, ezért cserekészüléket sem tud adni. Hagyja meg az ügyfél a telefonszámát, és majd értesítik, ha megtörtént az eszköz javítása, vagy cseréje. (A szolgáltató cég hivatalos weboldalán ez található: “A készülék szervizből való visszaérkezéséről és az átvétel lehetőségéről SMS-ben értesítünk.”)

Hiába telefonálgatott a barátom heti egy-két alkalommal, a mobilnetes kis készüléket nem kapta vissza. Várt, várt, majd mintegy két hónap elteltével írt a szolgáltatónak egy tértivevényes ajánlott levelet, amelyben felmondta az előfizetői szerződését.

A tértivevény visszajött, de a szolgáltatótól semmilyen választ nem kapott. Illetve a válasz az volt, hogy továbbra is érkeztek a havi csekkek, amelyeket ő már nem volt hajlandó befizetni.

Telt múlt az idő, majd egyszer csak a szolgáltató a csekkek helyett elkezdett felszólításokat küldeni a be nem fizetett kb. 42 ezer forintos tartozás rendezésére. Mivel a barátom szerint ő nem tartozott semmivel, ezeket a felszólításokat is, mint a jogtalannak érzett csekkeket, a kukába dobta. Ezt követően egy pénzbehajtó cégtől kezdett el felszólításokat kapni (érdekes módon mindez a felszólítás-sorozat egyszerű levekben érkezett, mintha a szolgáltatónak, majd később a pénzbehajtó cégnek tökéletesen mindegy lett volna, hogy azok elérnek-e a címzetthez). Végül úgy jó fél évvel a vállalt kétéves előfizetés idejének lejárata után egy vidéki közjegyzői irodából kapott (immár ajánlott) levelet arról, hogy végrehajtási eljárás van folyamatban ellene a szolgáltatónak meg nem fizetett tartozása, és az arra rakódó mintegy 50%-os eljárási költségek behajtása miatt.

Eddig ismerős a kép? A szolgáltató nem szolgáltat, hanem zaklat? De hogyan tudja ezt megtenni?

Fölmerül ugyanis néhány kérdés ezzel kapcsolatban.

- Ha a szolgáltató nem a tőle elvárható minőségben szolgáltat, miért nem lehet felmondani az akár kötött időre szóló szolgáltatási szerződést? (Fel lehet mondani, lásd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság állásfoglalását: “Az előfizetőnek a hírközlési szabályok alapján lehetősége van a határozott idejű szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni akkor, ha a szolgáltató a bejelentett és érdekkörébe tartozó hibát 30 nap alatt sem javítja ki.”)

- Miért kell megfizetni az ügyfélnek a havi díjakat az egyoldalúan felmondott szerződés eredeti lejáratáig? (Nem kell, lásd a Hatóság ide vágó véleményét: “Egyéb esetekben, ha az előfizető a …szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, a szolgáltató az előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, azonban a felmondáshoz fűződő más hátrányos jogkövetkezményt nem alkalmazhat.”)

- Hogyan teheti meg a szolgáltató, hogy behajtási, majd végrehajtási követelésként jelenjen meg egy olyan általa vélelmezett tartozás, amely nem valós igényen alapul?

- Hogyan fogadhat el behajtásra, illetve végrehajtásra bárki is egy egyoldalú nyilatkozaton alapuló megbízást, az ellenérdekelt fél véleményének megismerése nélkül?

- Miért a felhasználónak kell bizonyítania a szolgáltató szerződésszegését, amikor a szolgáltató törvénytelenül jár el, ha a rendelkezésére álló adatok és tények ismeretében jogosulatlan számlákat állít ki?

Bizonyára sokunkban felmerülnek ezek és hasonló fájó kérdések, amelyek mindegyike az állampolgár kiszolgáltatottságáról szól. Valóban kiszolgáltatottak lennénk? Igazából a törvényi szabályozás a legtöbb helyzetben véd minket, tehát egyszerűen arról lenne szó, hogy nem működnek megfelelően a törvényi felügyelet rendszerei?

Furcsa világban élünk.