Rég nem látott barátommal terveztem egy találkozót a napokban. Ide-oda levelezve kiválasztottuk a helyet, majd egyeztetni kezdtük az időpontot. – Tíz óra? – kérdeztem. – Nem jó, orvoshoz kell mennem, amúgy egész nap ráérek. – volt a válasz.
Egész nap ráér, hogy is van ez? Barátom ötven-valahány éves, és emlékeim szerint mindig rendkívül aktívan, a saját cége vezető pozícióiban dolgozott, most meg úgy él, mint egy nyugdíjas? Alig vártam, hogy végre találkozzunk, és rákérdezhessek.

Aztán amit megtudtam, még csak meg sem lepett.

A piac beszűkülése után (autós területről van szó, amely 2009-re jórészt teljesen összeomlott) nem volt értelme fenntartani a műhelyt és folytatni a tevékenységet, ezért a munkatársakat (beleértve a vezetőket is) el kellett bocsátani. Nincs munka, nincs bevétel, tehát nincsenek költségek sem, gondolhatná az ember, ezzel szemben a nem működő cégre folyamatosan terhelte a NAV (és teszi ezt ma is) a hétféle adót, illetve az egyéb címen fizetendőket, és a befizetések elmulasztása miatt a százezres büntetéseket. Ezekkel a függő és folyamatosan növekvő terhekkel a tulajdonosok sem működtetni, sem megszüntetni nem tudják már a céget. A statisztikákban persze aktív a vállalkozás. Mint ahogy a statisztikákban a két munkanélküli (és jövedelem nélküli) tulajdonos sem szerepel munkanélküliként, mert akinek tulajdonrésze van egy vállalkozásban, azt nem lehet munkanélküliként regisztrálni.

A tartalékaikat a legtöbben néhány év alatt felélik, az autójukat, házukat (nyomott áron, merthogy nagy a kényszer szülte kínálat) eladják, az évtizedeken át teljesített jelentős társadalombiztosítási járadék befizetéseik a kötelező minimumra csökkennek, ezzel a nyugdíj kilátásaik is a béka feneke alá süllyednek.

Mit lehet ilyenkor tenni? El lehet például menni Angliába kényszermunkásnak, abból még meg lehet élni valahogy, már aki el tudja viselni a gyakran embertelen munka- és munkáltatói viszonyokat, és a külföldiek ellen egyre erősebben mutatkozó megvetést. Vagy vidékre lehet menni földet művelni, amire, azért valljuk be, nem mindenki alkalmas, aki eddig csak a piacon látott zöldséget és gyümölcsöt. Esetleg részt lehet venni egy nagyon ígéretes MLM rendszerben, ahol, mint azt meggyőző módon tudatják, független a munka és magas a jövedelem, csak éppen a lecsúszott rétegek sem elégséges pénzzel, sem a szükséges hitelességgel nem rendelkeznek, tehát óhatatlanul kudarc és további veszteségek az osztályrészük.

Vallások? Szekták? Segélyek? Mi jut ezután az ilyen embereknek, akik néhány éve a gazdaság motorját és a társadalom pillérét jelentették?

És a barátom mitől ilyen nyugodt, mosolygós, ami már csak azért is feltűnik, mert a legtöbb ember, aki az utcán leszegett fejjel elsiet mellettünk, mogorva és elkeseredett? Talán mégis van remény a lecsúszott százezreknek? Talán az események ilyetén alakulása jelentős tanulságot is hordoz?

Furcsa világban élünk.